Zűrös tini napló 2. oldal

          A tűző napsütésen próbáltam megállni a lábamon, és igyekeztem nem összeesni, miközben folyamatosan a könnyeimet kellett törölgetnem. Bár akármennyire is esküdöztem, hogy én nem fogok sírni a ballagásomon, most mégis már a második csomag papír zsebkendőmet használtam el. Persze nem azért sírtam, mert annyira sajnáltam, hogy itt kell hagynom a tanáraimat, hanem a barátaim miatt, akik más helyre mennek tovább és többé már aligha leszünk így együtt. Észrevettem, hogy néhány osztálytársam is a szemét törölgeti, és hogy az igazgatónő sem tudja befejezni a beszédét, mert állandóan elcsuklik a hangja. A magam részéről már nem bántam volna, ha befejeződik ez az egész ünnepség, és húzhatnám a csíkot haza, semmi kedvem nem volt azzal a rengetek csokorral  ott botladozni, mert bizony már most igen sok virágot tartottam a kezemben, de ha még belegondolok, hogy a rokonaim és néhány jó barátom, akik eljöttek nekem gratulálni, vajon mennyi csokrot és ajándékot fognak adni, teljesen letörtem. No jó, igazából örültem neki, hiszen ez azt jelenti, hogy nagyon szeretnek, de borzasztóan meleg volt, és már nagyon rosszul éreztem magam a napon. Végre már befejezte a mondókáját az osztályfőnökünk is, és vége lett a ceremóniának. Mindenki szétszéledt, a rokonok körbevették a diákokat, hozzám is odajöttek anyuék, a nagyiék és pár rokonom is. Ők is gratuláltak, átadták az ajándékaimat, megölelgettek. Aztán néhány barátom, kedves ismerősöm, és a legaranyosabb, legjobb barátnőm kívánt sok szerencsét a továbbiakhoz. A legjobb barátnőmet, Bogit hosszasan megölelgettem, és ujjongva örültem a tőle kapott macis csokromnak. Aztán egészen felgyorsultak a dolgok, odamentem az osztálytársnőimhez, fotózkodtunk, és még visszamentünk az osztályunkba elköszönni az osztályfőnökünktől, és elbúcsúzni a drága osztályunktól, ahol 8 évig koptattuk a padot. Óriási sírás közepette öleltem meg másik két legjobb barátnőmet, Ágicát és Vicát, és szívemre tett kézzel esküdöztem, hogy egész nyáron együtt fogunk bulizni. Fél órával később kiléptünk a suli ajtaján, most már véglegesen, és szívünk mélyén tudtuk, hogy soha nem fogunk ide visszatérni.  

Beszálltam az autóba a bátyám mellé és elindultunk haza, mert anyu meghívta ebédre a rokonokat. Amint hazaértünk, az ajándékokkal a kezembe mentem fel a lépcsőn a szobámba, és örültem hogy végre egyedül lehetek egy kicsit. Lepakoltam az ágyra minden cuccot, kiszedtem a hajamból azokat a rémes hajtűket, amiktől rettenetesen fájt már a fejem és átöltöztem egy kényelmesebb ám elegáns ruhába. Még beszaladtam a fürdőbe pár percre aztán lementem az étkezdébe, hogy kellőképpen megünnepeljük, hogy sikeresen elballagtam. A nagyszüleim és a rokonaim már mind ott ültek az asztalnál és csak rám vártak. Mivel ilyen sokan voltunk, anyukám úgy döntött, hogy inkább étteremből rendeli meg az ebédet, mert ennyi embernek még soha nem főzött. Mondjuk kicsit meglepődtem amikor, miután befejeztük az evést, anyu megjelent egy hatalmas pünkösd tortával a kezében. Na ez azért túlzás, gondoltam magamban. Az egy dolog, hogy most ünnepelni kell, és hogy ehhez szükség van desszertre is, na de ilyen hatalmas tortára? Ráadásul már így is annyit ettem, hogy még egy darab oliva se menne le a torkomon. Látszólag mindenki örült az édességnek, kivéve engem. Nem baj, azért mosolyt erőltettem az arcomra és nyújtottam a tányéromat, hogy anyu rátegye a tortaszeletemet. Azért megpróbáltam enni pár falatot, nem akartam megbántani anyut, aki csillogó szemekkel figyelt. Na igen, ő örült a legjobban annak, hogy elballagtam, mert szeptemberbe Pete-tel egy suliba fogok járni, csakhogy ő már végzős lesz, én pedig egy nyomi elsős. Nem mintha ezt anyu belátná, hogy nem valami szerencsés úgy kezdenem a sulit, hogy a bátyám a legmenőbb diák a gimiben és ráadásul végzős. Amikor ezt szóba hoztam, csak legyintett és azt mondta nem kell a bolhából elefántot csinálni, ez nem annyira vészes és hogy talán így könnyebb lesz beilleszkednem. Nem vitatkoztam vele és inkább ráhagytam a dolgot, végtére is ő a szülő.