Zűrös tini blogja

Miért ilyen nehéz meghozni egy döntést? Talán mert tudjuk, bármit is választunk, az felelősséggel jár? Hogy nem vonhatjuk vissza, mert súlya van? Vagy talán csak nem tudunk jó döntést hozni? Egyáltalán, tudjuk, mi az hogy „jó”? Megannyi kérdés, válasz meg sehol! Ilyen lenne ez a nagybetűs élet? Folyamatosan ott lóg egy mázsás súly a vállunkon, amit cipelünk mindenhová és nem értjük, hogy miért. Nem dobhatjuk le csak úgy, akárhová, amikor épp kedvünk tartja. Mert az következményekkel járna. Mégpedig súlyos következményekkel. De mi van, ha én nem akarom tovább cipelni ezt a súlyt? Ha inkább segítséget kérek, de az is rossz ötlet! Mert mindenkinek van saját problémája és leráz amolyan „oldd meg magad” stílusban. Hát szép, mondhatom! Egyáltalán nem tudom, mi lesz a jövőmmel, hogy hova dobom le azt a súlyt, és milyen döntést hozok. Annyira rémisztő! Ennyire nehéz eldönteni, hova menjek továbbtanulni???? Miért van két lehetőségem? Lenne csak egy, akkor legalább nem kellene szenvednem a

Milyen érzés az, amikor két szülő úgy dönt, hogy külön folytatják az életüket? Amikor már annyira nagy a konfliktus közöttük, hogy nem tudják megoldani. Amikor már nem tudják kezelni a problémákat, és azok csak halmozódnak, feljebb, míg végül már betemeti őket. Ekkor robban a bomba, és elválnak. Tényleg ez a megfelelő döntés? Már nem lehet helyrehozni a dolgokat? Sok egyéb kérdést is fel lehetne tenni egy ilyen helyzetben, mégse kapnánk pozitív választ. „Ami nem megy, nem kell erőltetni” – szól a mondás. A szülők azzal érvelnek, hogy ez lesz a legjobb a gyereknek is, holott meg sem kérdezik a véleményét. Honnan tudhatnák akkor, hogy mi a legjobb? Ezért mert ők úgy gondolják? És mi van a szabad akarattal? Persze ott van a másik oldal, amikor már a gyerek is úgy látja jónak, ha tényleg elválnak a szülei. Nem kellemes hallgatni az állandó veszekedéseket, hisztiket, az egymásra mutogatásokat, hogy melyik a hibás, stb. Aztán jön a gyerek szadizása, hogy melyik „oldalra” álljon, és kine

Támadt egy új ötletem! Úgy gondoltam, hogy tekintettel arra, hogy ez egy lelkizős blog, írhatnák valami más témáról is, nemcsak mindig az élet nagy dolgairól, meg a problémákról. Kell egy kis szórakozás is, pihizés, amikor élvezettel olvassátok a bejegyzésem, nem pedig segítségkérően. Nem tudom, hogy milyen hobbit űztök a nyári szünetben, de gondolom van köztetek olyan, aki olvas. Szerintem nem kell most itt áradoznom eme tevékenység pozitívumáról, mindenki tudja, miért jó az, ha olvasunk. Nem az előnyökről akarok beszámolót tartani, inkább elmélyülök egy-egy könyv dicsérésében. Mivel én is sokat olvasok, és vannak kedvenceim, nem is kevés, ezért szeretnék írni nektek az én szokásaimról, meg a best of könyveimről. Azzal kezdeném, hogy örök kedvenc írónőm Leiner Laura, minden könyvét imádom és egymás után többször is elolvasom. Szerintem ezzel nem mondtam most újat, nyilván minden tini így van ezzel. Az SZJG egy hatalmas könyv, mindenki a magáénak érzi és van benne tanulság is. Én

Amikor szerelmesek vagyunk, teljesen másképp érzékeljük a körülöttünk lévő dolgokat. Mintha más emberek lennénk, egy idegen lélek élne a testünkben. Elveszítjük az irányítást, az eszünk megszűnik létezni. Az az idegen „én” uralja minden érzésünket, cselekedetünket, az életünket. De ez nem bűn, ez nem egy tragédia, ami miatt pánikolnunk kellene. Épp ellenkezőleg. Ez egy fantasztikus dolog. Az, hogy boldogok vagyunk, nem jelenti azt, hogy közveszélyesek is. Igen, eluralkodik rajtunk egy intenzív érzés, ami megbénítja a tudatunkat és mindent szebbnek, rózsaszínűbbnek látunk. A szív uralma ez. Amikor szeretünk valakit, nem tudunk józanul gondolkodni, spontán cselekszünk, ami néha hülyeségeket eredményez. Ilyenkor védtelenek vagyunk, és követünk el hibákat. De nem vesszük észre őket, mert egy sokkal lényegesebb fogalom elvonja a figyelmünket róla. Szerelmesnek lenni olyan, mint amikor úszol a tengerben. Visz a hullám, sodródsz az árral, és élvezed. Nem gondolsz arra, hogy esetleg megfu