Említettem a bemutatkozásomba, hogy majd teszek fel részleteket a készülő könyvemből (Zűrös tini napló). Nos íme az első oldal

Szeptember 1., csütörtök

2012. szeptember elseje van,a suli kezdés napja! Nos, ez a kezdés elég rémes, hiszen ki szeret suliba járni? Nyilván senki, ugyanúgy ahogy én sem. Pláne nem most, amikor új suliba kell mennem, mégpedig a Columbus Gimnáziumba. Hiszen a nyáron múltam 15, végre elballagtam abból az átkozott, siralmas alapiskolából, most pedig az ágyamban fekve azon töprengek, hogy ez a suli is csak egy rohadt épület, ahova sok olyan ember jár, akik csak az idegeimet húzzák. Például a tanárok. Ki nem állhatom őket, állandóan cikiznek, meg csesztetnek azzal, hogy de tanuld már meg az anyagot, meg miért nem írtad le a házit, ne beszélgess az órán! Igazán idegesítőek tudnak lenni néha, vagy szerintetek nem? A volt osztálytársaim szerint, csak azért csinálják, hogy próbára tegyék a türelmünket, hát néha igazán ki tudtak borítani, és akkor jól megmondtam nekik, persze ennek később úgyis én ittam meg a levét. Egy idő után már szinte mindennapos volt a látogatásom az igazgatóiba, annyira kiakasztottak a tanáraim. Ez persze nem tetszett se az igazgatónak, se a szüleimnek, úgyhogy egy közös megegyezés alapján, 1 évre eltanácsoltak a suliból, helyette mehettem egy javítóintézetbe. Rémes időszak volt, alig vártam, hogy leteljen az év, és mehessek vissza a sulimba. Ezerszer inkább a hülye tanáraim, mint az intézet! Aha, persze, csak újra kellett járnom a hatodikat, mert az egyéves „javításomat” úgymond kihagyásnak titulálták. Jobban megviselt az, hogy még egyszer végig szenvedhetem az unalmas órákat, mint az, hogy elvesztettem az osztálytársaimat. Amúgy se voltam velük jóban, inkább lógtam együtt a három barátnőmmel, Ágival Vicával és Bogival, akik kisebbek voltak tőlem (Bogi 2 évvel volt fiatalabb),  meg az ő haverjaikkal, akik értelemszerűen az egy év kihagyás után már az én osztálytársaim is lettek. Úgyhogy, örültem, hogy együtt végzünk nyolcadikban. Meg amúgy is, a lényeg az volt, hogy végezzek már az alapsulimban!  Egyszóval ha van egy kis eszetek messziről elkerülitek a sulit! Ezt pont én mondom nektek, aki épp most kel ki az ágyból, mert két órán belül oda kell érnie a tanévnyitóra!

Miközben felvettem egy fekete-fehér skót kockás szoknyát, és a hozzá illő blúzt, tettem fel egy natúr ám kihívó sminket és kellőképpen beszárítottam a göndör szőkés hajamat, a gyomorgörcsömre gondoltam, ami sehogy sem akart elmúlni. Hiába nyugtattam magam, hogy egyáltalán nem kell félnem, minden a legnagyobb rendben lesz, ott lesz a bátyám és a szüleim is, és hogy ott lesz a legkedvesebb osztálytársnőm is, hiszen ő is abba a suliba jelentkezett, a görcsös érzés nem csillapodott. Ráadásul még rosszabb lett, amikor megérkeztünk a gimi parkolójába. A suli nem volt nagy szám, egyemeletes épület, sok ablakkal és enyhén High School Musical-es stílusban állt előttem. Mintha a filmbe csöppentem volna! Bevallom őszintén, nagyon megijedtem, amikor megláttam azt a sok gyereket a suli előtt, de mihelyst megpillantottam a barátnőmet, már mosolyogva intettem neki, és együtt ballagtunk be az épületbe. Jó oké, annyira nem is voltam megrémülve, tekintettel arra, hogy ez egy spanyol sportgimnázium (ami azt jelenti, hogy nemcsak az angol, hanem a spanyol nyelv is dominál, mármint idegen nyelvként természetesen), csak kitűnő átlaggal lehet bekerülni, és így alig vagyunk kétszázan az egész suliban, de ez azért sokkal több, mint amennyien az alapsulimba jártak. És tudom, hogy ez egy szuper iskola, barátságos diákokkal és nagyképű tanárokkal, de akkor is borzalmasan örültem, hogy a legjobb barátnőm is itt van. Mert reméltem, hogy akkor kevesebb zűr lesz körülöttem.  Az igazgató, Budai Antal, beszéde közben, ami ráadásul nagyon unalmas volt, kicsit elkalandoztak a gondolataim. Az elmúlt két hónap eseményeit idéztem fel, azt a csodálatos nyári szünetemet, amikor annyit nevettem, beszélgettem és buliztam a barátaimmal.............