Szülők - már a falra mászom tőlük!
Eleged van a szüleidből? Idegesítenek, rád szólnak, piszkálnak? Ők akarják irányítani az életedet?
Ha ezekre a kérdésekre a válaszod "igen", akkor bizony érthető, ha ki vagy bukva rájuk. Általában a szülők már csak ilyenek. Fölösleges jönnöm az olyan közhelyekkel, hogy "végtére is csak szülő", és ehhez hasonlók. Nagyon is tudom, milyen érzés, mikor inkább a pokolba kívánnád őket. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ők is ezt érzik velem kapcsolatban? Nem hiszem. Mert annak ellenére, hogy én elviselhetetlenül viselkedem, káromkodok, veszekszem velük, ők még mindig szeretnek engem. És ez a legfontosabb dolog, a szeretet, no meg a megbocsátás. Persze néha ők is tudnak túlzásokba esni. De nem azért teszik, hogy téged idegesítsenek. Képzeld magad a helyükbe. Szerintem te is ugyanezt tennéd a gyerekeddel.
Oké, tudom, az nem ugyanaz. És megértem, ha néha hisztirohamot kapsz tőlük, de olyankor ülj le egy percre és vedd át, hogy miért viselkednek úgy veled. Mert nyilván valami rosszat tettél.
Ők csak a legjobbat akarják neked, azért szidnak, hogy megtanuld, mi a helyes és mi nem.
Tudod: "az ember tanul a hibáiból". Azt akarják, hogy te is tanulj belőle, segítenek abban, hogy a helyes útra térj. Most mondod azt, hogy: "ez egy nagy hülyeség". Lehet. De gondolj bele, mennyit köszönhetsz már a szüleidnek. Ők voltak azok, akik felneveltek, elvittek orvoshoz, melletted voltak a nehéz időkben. És néhányan ezt így köszönik meg? Hogy: "menj a francba, utállak!". Biztos te is sokszor mondtad már ezt. Ez pedig, hogy mennyire fáj nekik? Borzasztóan.
Egy szó mint száz, szeresd őket nagyon, és ne okozz nekik csalódást. Mert egyetlen egy rossz szó hozzájuk felér 1000 késdöféssel.
Lehet, hogy most nem így gondolod, de majd később, felnőtt fejjel rájössz, hogy igazam volt. De akkor már lehet, túl késő lesz bocsánatot kérni tőlük.
Szeresd őket, amíg ott vannak melletted. Mert amikor már elhagynak, pokolian fog fájni!
Ha ezekre a kérdésekre a válaszod "igen", akkor bizony érthető, ha ki vagy bukva rájuk. Általában a szülők már csak ilyenek. Fölösleges jönnöm az olyan közhelyekkel, hogy "végtére is csak szülő", és ehhez hasonlók. Nagyon is tudom, milyen érzés, mikor inkább a pokolba kívánnád őket. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ők is ezt érzik velem kapcsolatban? Nem hiszem. Mert annak ellenére, hogy én elviselhetetlenül viselkedem, káromkodok, veszekszem velük, ők még mindig szeretnek engem. És ez a legfontosabb dolog, a szeretet, no meg a megbocsátás. Persze néha ők is tudnak túlzásokba esni. De nem azért teszik, hogy téged idegesítsenek. Képzeld magad a helyükbe. Szerintem te is ugyanezt tennéd a gyerekeddel.
Oké, tudom, az nem ugyanaz. És megértem, ha néha hisztirohamot kapsz tőlük, de olyankor ülj le egy percre és vedd át, hogy miért viselkednek úgy veled. Mert nyilván valami rosszat tettél.
Ők csak a legjobbat akarják neked, azért szidnak, hogy megtanuld, mi a helyes és mi nem.
Tudod: "az ember tanul a hibáiból". Azt akarják, hogy te is tanulj belőle, segítenek abban, hogy a helyes útra térj. Most mondod azt, hogy: "ez egy nagy hülyeség". Lehet. De gondolj bele, mennyit köszönhetsz már a szüleidnek. Ők voltak azok, akik felneveltek, elvittek orvoshoz, melletted voltak a nehéz időkben. És néhányan ezt így köszönik meg? Hogy: "menj a francba, utállak!". Biztos te is sokszor mondtad már ezt. Ez pedig, hogy mennyire fáj nekik? Borzasztóan.
Egy szó mint száz, szeresd őket nagyon, és ne okozz nekik csalódást. Mert egyetlen egy rossz szó hozzájuk felér 1000 késdöféssel.
Lehet, hogy most nem így gondolod, de majd később, felnőtt fejjel rájössz, hogy igazam volt. De akkor már lehet, túl késő lesz bocsánatot kérni tőlük.
Szeresd őket, amíg ott vannak melletted. Mert amikor már elhagynak, pokolian fog fájni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése