Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

One day....

Miért nem lehet legalább egy napom normális. Amikor nevetve kelek és nevetve fekszem le. Mikor nem gondolok semmire, csak egyszerűen boldog vagyok????? Vagy talán nem érdemlem meg? Azt mondják, az élet kiszámíthatatlan. Hogy sosem tudod, mit hoz a holnap. Egyik pillanatban még minden tökéletes, a másikban viszont zokogva rogysz a földre. Egyesek erre mondják azt, hogy ettől olyan izgalmas, csupa rejtély az élet. Én ebben nem találok semmi izgalmasat. Folyton sírni és szomorúnak lenni, rettegni a holnaptól.... Nem sokan ismerik az élet ezen oldalát. Épp ezért, nem érthetnek meg minket, hogy min megyünk keresztül, mit érzünk, miben reménykedünk. Könnyű azt mondani, hogy ne légy szomorú, majd minden rendbe jön. Ezek mind csak üres szavak. A sorsunk így van megírva, akár tetszik, akár nem. Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet, mit erőnk enged.

Ébredés - zuhanás

Hiába vártam ennyi ideig, fölöslegesen reménykedtem abban, hogy újra magamra találok és kikászálódok ebből a nyomott hangulatból, nem így lett. Az életem nem akar egyenesbe jönni. Annyira igyekszem, próbálkozom, de nincs eredménye. A szívem darabokban, a lelkem pedig egy sötét univerzumban bolyong, amiből nem talál kiutat. Mint egy nagy fekete lyuk, bármerre is mész, vaksötét fogad. És ez megrémiszt. Nem kapok levegőt. A fekete lyuk egyre csak szűkül, én pedig megfulladok. Azt hittem, azzal, hogy átértékelem az életem, segítek magamon. De nem így történt. Voltak pillanatok, amikről azt hittem, rendbe hozhatják az életem. De tévedtem. Csak hullámvölgyek voltak. Egyszer fenn, egyszer lenn. Az utóbbi időben pedig már többször voltam lent, mint fent. A mélység elnyelt. Nem volt mibe kapaszkodnom. Minden reményem elszállt. Most lebegek a semmibe, élettelenül. És várom, hogy valami csoda folytán feljutok a felszínre. Mindenki így gondolja, ha valami nagyon rossz történik vele, többször eg

Just leave me alone

Az élet tele van jó és rossz dolgokkal. Nekem most mindenből a legrosszabb jutott ki. Visszakerültem abba az állapotomba, hogy senki és semmi sem érdekel. Talán úgy kevesebb csapás ér, ha nem veszek tudomást a világról. Tudom, hogy most mindenki azt mondaná, nem szabad feladni, küzdened kell!! De már ez sem érdekel. Most semmi sem tud kihúzni a rossz hangulatomból. Úgy döntöttem, egy időre visszavonulok, elbújok egy sarokba és átadom magam a szenvedésnek. Lehet, hogy most szánalmasnak tartotok, de néha kell egy kis szünet, amikor nem foglalkozol a problémákkal, amikor kicsit "megpihensz". Nekem most jött el ez a pont, kell egy kis idő, amíg helyrerázódom. Átértékelem az életem. Megpróbálok felejteni és talpra állni, hogy újult erővel fogadhassam a következő pofonokat. Mert erre most képtelen lennék. Túlságosan fáj.

Jó kis csajos este......vagy mégsem???

Egy tökéletes napnak indult, de aztán minden megváltozott......... Péntek reggel izgatottan ébredsz, már alig várod az estét, hogy bulizhass egy jót a barátnőiddel. Egész nap készülsz, átöltözöl százszor, aztán rájössz, hogy minek, csak a csajokkal mész ki, akkor meg úgyis mindegy miben leszel. Eljön az este, elmentek beülni egy bárba, iszogattok, nevetgéltek, minden szuper. Akkor még csak nem is sejted, hogyan végződik ez a nap.  Aztán a többiek kitalálják, menjetek át egy másik buliba, te pedig szó nélkül beleegyezel. Miért is ne, nincs abba semmi rossz, hátha ott jobb a hangulat, több az ismerős. Hangosan röhögve igyekeztek az épület felé, ahol a házibulit tartják. Még mindig jól érzed magad, nevetve beszélgetsz az osztálytársaiddal. Észre sem veszed, hogy mikor érkezett meg. Egyszer csak ott áll előtted és neked rögtön elmegy a kedved az egész bulitól. Sőt, még az élettől is. Nem hiszed el, hogy ő is ott van, hogy találkoznod kell vele. Hogy látnod kell. De már nem tudsz mit

Gyötrődés

Vannak olyan napok, amikor legszívesebben kiszaladnék a világból. Bárhová, mindegy, csak el innen. Ebből az átkozott, nyomorult életből. Mert már nem bírom idegekkel. Ez a szerep nekem túl nehéz. Játszani a lányt, akinek nincs semmi gondja, aki boldog, aki mindig mosolyog. Az élet nem egy színház, hanem a kőkemény valóság. Itt minden úgy történik, ahogy kell, nem pedig úgy, ahogy akarom. De nekem mégis színészkednem kell, hogy ne vegyék észre, hogyan is élek valójában. Mi értelme ennyit küzdeni, tűrni? Nem mi választottuk, kaptuk az életet. De mi van, ha én nem akarok így élni? Szép is a család szó, csak a jelentésével nincsenek tisztába az emberek. A család magába foglalja a békét, boldogságot, összetartást, szeretet, vigaszt, örömöt, bánatot. Csak az a baj, hogy vannak olyan helyek, ahonnan hiányoznak ezek a tényezők. Mindenki felteszi a kérdést, miért éljen egy olyan családban, ahol csak szomorúság, gyűlölet, kétségbeesés, hazugság és nyomorúság van??Ahol egyik szülő se normális.

Alkoholizmus - a sötét oldala és a saját életem

Amióta létezem, az életem akár a pokol. Napi szintű veszekedés, kiabálás, verekedés, sírás és menekülés, ez jellemzi az életem. Az apám alkoholista, utolsó stádiumban van, tehát kibírhatatlan. Ha nem ihat alkoholt, megőrül. Ha pedig iszik, és részeg lesz, akkor még rosszabb. Mindig összevesznek anyummal, és rendszerint én állok közéjük. Már 4 éves korom óta. Persze, ez másnak, aki kívülről nézi, cseppet sem normális. A szülők ölik egymást, a gyerek meg közöttük sír. De aki itt él velünk, és tudja, milyen az életünk, nem lepődik meg egy ilyen helyzeten. Mert ha én nem állítom le apámat, akkor az anyám már nem élne. Összeverné, leszúrná, megölné. Amíg én itt vagyok, addig a nővéremnek, és anyámnak nem eshet baja. De sajnos én sem vagyok örök életű, és néha én is megkapom a magamét. Amikor valami okból az apám rám dühös, olyankor engem kell védeni, hogy ne tudjon megverni. De ilyen nem sokszor van.  Szóval akik ilyen családban élnek, ahol valamelyik szülő alkoholista, azok nagyon is tud