Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2015

Végszó: "Ribanc vagy."

Elmúlt a várakozás. Meghoztam a döntést. Lehet, még bánni fogom, de már nem érdekel. Úgy hiszem, helyesen cselekedtem. Nem magam miatt, hanem miatta. Lehet, most gyűlöl és a pokolba kíván, de később még biztos hálás lesz érte, hogy én mondtam ki ezt a végszót: Fejezzük be! Nem volt semmi értelme a sok veszekedésnek, kibékülésnek, hazug szavaknak, igaznak hitt érzelmeknek. Jobb lesz mindkettőnknek, ha ezt nem folytatjuk. Nem lett volna jó vége. Így pedig, mindketten jól jártunk. Ő tovább csinálhatja, amit eddig, utazgathat, dolgozhat, piálhat a barátaival. Én pedig, a folyton NEM-et mondogató kis ribanc, élvezem az életet ezután is. Vagyis pasik, bulik, Morri 2, piálás, hülyülés, shoppingolás, karaoke-zás, smárolás – sose ugyanazzal, minden este, mindig mással. És RANDIZÁS. Ezerrel. Nekem ez jelenti a mostani életemet. Nem fér bele egy kapcsolat! Nem fér bele szerelem vagy más erősebb érzelem! Nem fér bele Ő!

Öröm vs magány

Hullámvölgyek. Amikor az érzelmeink napok/órák alatt változnak. Egyik percben még boldogan ugrálunk, a következőben már az ágyon fekve bőgünk, mint egy kisgyerek. Egyszer a világot is megölelnénk, máskor legszívesebben felvágnánk az ereinket. Miért történik mindez? Mi váltja ki belőlünk? Megrémiszt ez az egész. Az életem holtpontra jutott. Döntenem kell. Választanom kell a boldogság és a csalódás között. Két ellentétes érzelem, mégis oly közel állnak egymáshoz. Mégse tudok dűlőre jutni. Minden olyan gyorsan történik. Jött Valaki, belépett az életembe, és fenekestül felforgatta. Olyan dolgokat hozott ki belőlem, amiket eddig még soha senki. Szórakozásnak indult, de több lett belőle. Az Ő részéről. Az enyémről viszont semmi. Üresség csupán. Viszont meg kell hoznom a döntést. Vagy engedek az Sz betűs érzelemnek és boldoggá teszem őt, vagy ellököm magamtól, amivel megbántom őt. Hülye tanácstalanság! Nem igazságos az élet!

Depresszió

Amikor minden tök szuper, boldog vagy, és egyszer csak elromlik a kedved, mint az időjárás szokott. Elszáll a boldogságfelhő, ami addig körülvett, és nyomasztó sötétség lép a helyébe. Levegő után kapkodva ülsz az ágyon, miközben a szemed megtelik könnyel. A mellkasod összeszorul, nem tudsz másra gondolni, csak a szomorúságra, az elcseszett életedre, arra, hogy neked sose sikerül semmi. Hiába vesznek körül százan, te mégis egyedül érzed magad. A barátaid aggódva pillantanak rád, és kétségbeesetten kérdezgetik, mi történt, és hogy minden oké-e. De nem tudsz válaszolni. Képtelen vagy rájuk nézni és a szemükbe mondani, hogy kurvára nincs rendben semmi, és hogy most legszívesebben kiszaladnál a világból, te mégsem mozdulsz. Csak ülsz, továbbra is, összekuporodva, sírsz és nem tudod felfogni, hogy romolhatott el minden alig pár perc alatt. Hogy hervadhatott le a mosoly az arcodról, amit aztán átvett a keserű íz. Hogy csaphatott át minden pozitívból negatívba, optimizmusból pesszimizmusba. Il