Zűrös tini blogja

Voltál. A múltamban te jelentettél nekem mindent. Aztán vége lett. Én magamat hibáztattam, de később rájöttem, nem kellett volna. Nem érdemelted meg. És most...újra feltéped a régi sebeket, amik annyira fájnak, hogy a könnyeim csorognak. Mert azt hiszed, hogy egy-két szívbemarkoló szótól újra ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk? Nagyon nem. Annyira azért nem vagyok jószívű......és a bocsánatkéréseid sem hatnak meg.....

Exekkel kezdeni halálos hiba. Soha, soha ne gyere újra össze vele. Hiszen már egyszer szakítottatok, megvolt az oka, hogy elváltatok, mi értelme lenne újrakezdeni? Ha először nem működött, másodszor miért jönne össze? Egy kapcsolatban az az izgalmas, hogy megismerjétek egymást. A másik fél csupa rejtély, és neked kell megfejtened a tulajdonságait, a szokásait, a kedvenc dolgait. Az úgy nem poén, ha már mindent tudsz róla. Az olyan unalmas inkább. Az új kapcsolat olyan, mint egy felfedező túra. Minél többet tudsz meg a másikról, annál érdekesebb. Ne keressük fel újra a múltat, mert az már megtörtént, inkább foglalkozzunk a jelennel, és azzal, ami még előttünk áll. Egy bugyit sem veszel fel kétszer egymás után. Szóval csak előre, az élet tartogat még számodra ínyencségeket! :P :)

"Pasitémában nem vagyok valami szerencsés. Mindig az tetszik és abba szeretek bele, aki elérhetetlen a számomra..." Gondolom ismerős ez a két mondat lányok. Biztos sokszor előfordult már, hogy hoppon maradtatok, mert akibe szerelmesek lettetek, oda se figyelt rátok, nem foglalkozott veletek, lenézett vagy kinevetett titeket, és még sorolhatnám. Ez az egyik legrosszabb dolog a világon. Amikor annyira küzdesz, bízol, reménykedsz, hátha észrevesz, beléd szeret és boldogok lesztek együtt. Aha, majdnem. Ez mindig is csak egy álom marad. Nagyobb többségben az ilyen helyzeteknél mindig csalódás, szenvedés a vége. Mindig kifogjátok azokat a pasikat, aki túl jók hozzátok, akiknek az olyan fajta lányok jönnek be, mint a plázacicák. Ti pedig egyáltalán nem vagytok ilyen típusok. És ez nagyon bántó tud lenni. Általában a szerelemben két típus van. Van, ami beteljesedik, mindenki boldog és happy end a vége. És van a másik fajta szerelem, a plátói, ahol csak szenved az ember, mert nem k

A nagyiék még tovább veszekedtek arról, mennyire veszélyesek ezek a szigetek, ezért úgy döntöttem, inkább segítek anyunak elpakolni az asztalról. Rengeteg kaja maradt meg, megtelt a hűtő vele úgy, hogy már a torta be se fért. De legalább nem kell rendelnünk pizzát az esti bulira. Mire elpakoltunk mindent, a nagyiék is szedelőzködtek. Gyorsan elköszöntem tőlük, mert Pete már a bárpultnál keverte az italokat. A legjobb abban, hogy van saját bárpultod mixerrel és különböző alkohollal az, hogy nem kell a bulira külön hozatni még a piát is. Akárhányszor tartottunk házibulit, mindig itthon kevertük az italokat. Nem sokkal a nagyiék távozása után megérkeztek Szandráék is. Szandra apu dizájntervezője, ő szokta megszervezni a céges bulikat, megtervezni a kampánybemutatót és mindig segít megszervezni a házibulikat is. Amint becipelték az összes cuccot, ami a díszítéshez kell, elkezdtük kiüríteni a nappalit és a konyhát. Minden értékes, törékeny és veszélyes tárgyat bepakoltuk a garázsba és

A desszert után úgy döntöttem, kiviszem az unokatesómat a kertbe. Flóra 2 éves, barna hajú és hatalmas zöld szeme csak úgy ragyog. Imádom őt, angyali nevetésével és pufók arcával mindenkit elvarázsol. Megfogtam pici kezét és kisétáltam vele az udvarra. Nem sokkal később Pete is kijött hozzánk. Flóra boldogan nyújtotta feléje a kezét, jelezve neki hogy vegye őt fel. Élvezte, ahogy Pete fel-le dobálja őt a levegőben. - Mi az Lina? Elég savanyú képet vágsz – nézett rám Pete, miközben Flóra az arcát paskolta. - Semmi, csak fáradt vagyok – vontam meg a vállam. - Na neee, akkor mi lesz veled este? Bealszol mire jönnek a haverok – mondta nevetve és újra feldobta Flórát, mert az arca már piros volt a sok paskolástól.   - Maradj csendbe! Egyáltalán nem fogok elaludni! Hamarabb fogsz te lelépni a szobádba, minthogy én kidőlnék! – mondtam dühösen és lehuppantam a kerti hintába. - Most mit húzod fel magad, csak vicceltem. Egyébként meg tényleg a szobámban fogok kikötni, ugyanis megh

          A tűző napsütésen próbáltam megállni a lábamon, és igyekeztem nem összeesni, miközben folyamatosan a könnyeimet kellett törölgetnem. Bár akármennyire is esküdöztem, hogy én nem fogok sírni a ballagásomon, most mégis már a második csomag papír zsebkendőmet használtam el. Persze nem azért sírtam, mert annyira sajnáltam, hogy itt kell hagynom a tanáraimat, hanem a barátaim miatt, akik más helyre mennek tovább és többé már aligha leszünk így együtt. Észrevettem, hogy néhány osztálytársam is a szemét törölgeti, és hogy az igazgatónő sem tudja befejezni a beszédét, mert állandóan elcsuklik a hangja. A magam részéről már nem bántam volna, ha befejeződik ez az egész ünnepség, és húzhatnám a csíkot haza, semmi kedvem nem volt azzal a rengetek csokorral   ott botladozni, mert bizony már most igen sok virágot tartottam a kezemben, de ha még belegondolok, hogy a rokonaim és néhány jó barátom, akik eljöttek nekem gratulálni, vajon mennyi csokrot és ajándékot fognak adni, teljesen let

Szeptember 1., csütörtök 2012. szeptember elseje van,a suli kezdés napja! Nos, ez a kezdés elég rémes, hiszen ki szeret suliba járni? Nyilván senki, ugyanúgy ahogy én sem. Pláne nem most, amikor új suliba kell mennem, mégpedig a Columbus Gimnáziumba. Hiszen a nyáron múltam 15, végre elballagtam abból az átkozott, siralmas alapiskolából, most pedig az ágyamban fekve azon töprengek, hogy ez a suli is csak egy rohadt épület, ahova sok olyan ember jár, akik csak az idegeimet húzzák. Például a tanárok. Ki nem állhatom őket, állandóan cikiznek, meg csesztetnek azzal, hogy de tanuld már meg az anyagot, meg miért nem írtad le a házit, ne beszélgess az órán! Igazán idegesítőek tudnak lenni néha, vagy szerintetek nem? A volt osztálytársaim szerint, csak azért csinálják, hogy próbára tegyék a türelmünket, hát néha igazán ki tudtak borítani, és akkor jól megmondtam nekik, persze ennek később úgyis én ittam meg a levét. Egy idő után már szinte mindennapos volt a látogatásom az igazgatóiba, a

Úgy szokták mondani, a "gyűlölet" szenvedélyes érzés. Valóban. Csak néhányan összekeverik a szó jelentését. Mindenki úgy értelmezi, hogy akit a legjobban gyűlöljük, azt valójában szeretjük. Pedig ez nem igaz. A szenvedélyes szó csupán annyit jelent, hogy túlságosan, túlzottan érzel valamit valaki iránt. Van a szenvedélyes szerelem, ami nagyon túlfűtött, ahol a két fél túl-túlságosan szereti egymást. És itt van a szenvedélyes gyűlölet. Ami pedig azt jelenti, hogy túl-túlságosan gyűlölöd a másikat. Egyszerűen még ránézni sem tudsz, nem szólsz hozzá, még a nevét sem akarod hallani. Nem bírod ki vele egy helyiségben, annyira irritál a jelenléte. Biztos ti is éreztek, éreztetek már így valaki iránt. Csak sajnos, bármit teszel is, hiába kerülöd őt, már amennyire tudod, nem érsz el vele semmit. Én már csak tudom. Egy olyan ember iránt érzem ezt, aki az osztálytársam. Na igen, kicsit nehezebb a dolgom. Nem szaladhatok ki a tanórák alatt, és bár önszántamból nem szólok hozzá,  köztün

Kedves naplóm! Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "az élet nem habos torta". Akkor még nem hittem neki, kinevettem és csak legyintettem rá egyet. Most már bánom, és tudom, hogy igaza volt. Az élet tényleg nem egy játék, egy mesébe illő álom. Tele van kegyetlenséggel, szenvedéssel, fájdalommal. Akkora pofonokat osztogat, amikből nehezen, vagy egyáltalán nem tudsz talpra állni. Persze ezt akkor még nem tudhattam. Nem voltak tapasztalataim, nem voltak problémáim, vagy csak még nem tűntek fel, boldog voltam. Aztán jött egy fordulat. Felnőttem. Így, 18 évesen már másképp látom a világot. Sok mindent megéltem már, jót s rosszat egyaránt. Nagyon sok pofont kaptam az élettől, de mindig felálltam, és folytattam az utam, ott, ahol abbahagytam. Sok könny és átsírt éjszakák, hibák, csalódások, veszekedések. Amikor átéltem ezeket a fájdalmakat, még nem gondoltam, hogy valaha is hálásan fogok rájuk gondolni. Inkább úgy voltam vele, hogy feladom. Kész, vége, ennyi. Már nem bírom, nem csi

Eleged van a szüleidből? Idegesítenek, rád szólnak, piszkálnak? Ők akarják irányítani az életedet? Ha ezekre a kérdésekre a válaszod "igen", akkor bizony érthető, ha ki vagy bukva rájuk. Általában a szülők már csak ilyenek. Fölösleges jönnöm az olyan közhelyekkel, hogy "végtére is csak szülő", és ehhez hasonlók. Nagyon is tudom, milyen érzés, mikor inkább a pokolba kívánnád őket. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ők is ezt érzik velem kapcsolatban? Nem hiszem. Mert annak ellenére, hogy én elviselhetetlenül viselkedem, káromkodok, veszekszem velük, ők még mindig szeretnek engem. És ez a legfontosabb dolog, a szeretet, no meg a megbocsátás. Persze néha ők is tudnak túlzásokba esni. De nem azért teszik, hogy téged idegesítsenek. Képzeld magad a helyükbe. Szerintem te is ugyanezt tennéd a gyerekeddel. Oké, tudom, az nem ugyanaz. És megértem, ha néha hisztirohamot kapsz tőlük, de olyankor ülj le egy percre és vedd át, hogy miért viselkednek úgy veled. Mert nyil

Változás. Az "új élet" előszava. A legjobb dolog, ami egy sötét időszak után következhet. Sokan megijednek ettől a szótól. Nem mernek kockáztatni. Félnek az újdonságtól és nem akarnak továbblépni. Ehhez bizony nagy erő kell. Feledni a múltat, és fejest ugrani az ismeretlenbe. Vállalni az új kihívásokat. Én megtettem. Lezártam a múltam és hagytam, hogy az életem fordulatot vegyen. Méghozzá 180 fokosat. Muszáj volt engednem, mert már nem bírtam a nyomást, a szenvedést. Nagyon sok segítséget, támogatást kaptam. Egyedül biztos, hogy nem ment volna. Ezért pedig nagyon hálás vagyok. Nem élhetem le úgy az életem, hogy sírok azon: "mi lett volna, ha..." Inkább búcsút intettem az egész gyötrődésemnek, a sötétségnek, Neked. Kerestem az okokat, miért ne sírjak utánad, miért ne akarjam a szemedbe mondani, hogy "szeretlek!". És most végre találtam! Nem is egyet. Beláttam, az élet nem körülötted forog. Elfeledkeztem azokról, akik igazán szeretnek, és akiket szeretek.

Miért nem lehet legalább egy napom normális. Amikor nevetve kelek és nevetve fekszem le. Mikor nem gondolok semmire, csak egyszerűen boldog vagyok????? Vagy talán nem érdemlem meg? Azt mondják, az élet kiszámíthatatlan. Hogy sosem tudod, mit hoz a holnap. Egyik pillanatban még minden tökéletes, a másikban viszont zokogva rogysz a földre. Egyesek erre mondják azt, hogy ettől olyan izgalmas, csupa rejtély az élet. Én ebben nem találok semmi izgalmasat. Folyton sírni és szomorúnak lenni, rettegni a holnaptól.... Nem sokan ismerik az élet ezen oldalát. Épp ezért, nem érthetnek meg minket, hogy min megyünk keresztül, mit érzünk, miben reménykedünk. Könnyű azt mondani, hogy ne légy szomorú, majd minden rendbe jön. Ezek mind csak üres szavak. A sorsunk így van megírva, akár tetszik, akár nem. Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet, mit erőnk enged.