Idióta pasik.....menjetek a francba!

"Pasitémában nem vagyok valami szerencsés. Mindig az tetszik és abba szeretek bele, aki elérhetetlen a számomra..."
Gondolom ismerős ez a két mondat lányok. Biztos sokszor előfordult már, hogy hoppon maradtatok, mert akibe szerelmesek lettetek, oda se figyelt rátok, nem foglalkozott veletek, lenézett vagy kinevetett titeket, és még sorolhatnám. Ez az egyik legrosszabb dolog a világon. Amikor annyira küzdesz, bízol, reménykedsz, hátha észrevesz, beléd szeret és boldogok lesztek együtt. Aha, majdnem. Ez mindig is csak egy álom marad. Nagyobb többségben az ilyen helyzeteknél mindig csalódás, szenvedés a vége.
Mindig kifogjátok azokat a pasikat, aki túl jók hozzátok, akiknek az olyan fajta lányok jönnek be, mint a plázacicák. Ti pedig egyáltalán nem vagytok ilyen típusok. És ez nagyon bántó tud lenni.
Általában a szerelemben két típus van. Van, ami beteljesedik, mindenki boldog és happy end a vége. És van a másik fajta szerelem, a plátói, ahol csak szenved az ember, mert nem kaphatja meg és nem lehet azzal, akit szeret.
Nos, egyetlenegy tanácsot tudok csak adni. Szarjátok le az ilyen pasikat! Még arra sem méltóak, hogy sírjatok miattuk. Fölösleges fecsérelni rájuk az időtöket. Vannak sokkal normálisabb fiúk is, akik csak arra várnak, hogy egy olyan lánnyal lehessenek együtt, mint amilyenek ti vagytok. Akik nem flegmák, nagyképűek, akiknek nem a külső, hanem a belső számít. Akik értékelik a humorodat, a kedvességedet, a mosolyodat, nem pedig a dekoltázst meg a formás hátsókat nézik. Léteznek még kedves, aranyos pasik, akiket érdemes megkeresni és esélyt adni nekik, nem úgy, mint a bunkó gyökereknek, akik miatt hónapokig szenvedtek, mert elhúzták előttetek a mézes madzagot.
PS: én eddig még csak ilyen "gyökerekkel" találkoztam, de ugye nem szabad feladni, szóval próba cseresznye, fő az optimizmus :P :)

Megjegyzések

  1. Névtelen2016. november 18. 12:58

    igazad van :DD tetszik ez a blog, teljesen tudok vele azonosulni:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nobody can save me

Tudom, hogy már rég írtam, és hogy borzalmasan elhanyagoltam a blogot. Nem mentegetőzni akarok, de tapasztalatból tudom, hogy az emberek nem szeretnek csak egyfajta témáról olvasni, ráadásul heteken keresztül, mindig valami újra vágynak, izgalmasra, ami miatt megéri felnézni az adott oldalra, és kíváncsian olvasni az új bejegyzéseket. Ezzel ti is így vagytok. Épp ezért nem hoztam új írásokat, mert nem tudnék másról véleményezni, csak a mélységről és a depresszióról. Ezt a témát pedig úgy hiszem, már elégszer kiveséztem. Az ember szereti magát sajnáltatni, még ha nincs is olyan nagy gondja, csak azért felnagyítja, hogy mások vigasztalják. Hiába van számtalan lélekerősítő duma arról, hogy légy erős, kelj fel a padlóról, tereld el a gondolataidat, a problémák maguktól megoldódnak, stb… sorolhatnám. De az igazság az, hogy ezek lószart sem érnek. Nem leszel tőle optimistább, nem változik az életed szivárvánnyá, csak közhelyek, üres szavak, maximum marketing fogásnak jó. De te nem jössz
További információk

Ötödik nap - Idők, amikor véget akartam vetni az életemnek

Öngyilkosság. Mi visz rá egy embert erre a tettre? Mennyire kell elkeseredettnek lennie ahhoz, hogy csak úgy eldobja az életét? Milyen lelki erő és elszántság kell hozzá? Nem utolsó sorban pedig, gondol arra, mi lesz, ha esetleg nem sikerül? Nagyon sok kérdés, kétkedés van mögötte a mai napig. Senki sem tudja miért és hogyan. A fejlett, 21. században az emberek nem értik az öngyilkosság fogalmát, mégis egyre több az ilyen haláleset. Hogyan lehet ez? Most nem akarok a tudományokból kiindulni, és nem filozofikus értelembe szeretném ezt a témát boncolgatni, mégis érdekel, hogy mi buzdít egy embert arra, hogy végezzen az életével, vagy, hogy egyáltalán megpróbálja. Utána nézhetnék számos statisztikáknak, ezzel kapcsolatos cikkeknek, végezhetnék felmérést, de fölösleges lenne. Egy olyan valamit, ami egy lelki betegségből ered, nem lehet megfejteni. Az emberi akaratot nem lehet befolyásolni. Döntésünkbe senki sem szólhat bele, ugyanúgy, ahogy az életünkbe se. Lehet segíteni, ápolni, gyógy
További információk

Mélység

Legutóbb azt írtam, hogy megyek és keresek megoldást a problémámra, arra, hogyan kerülhetnék ki ebből az átkozott szakadékból, amelybe ismét belelökött az élet. Már másfél hónapja keresem a semmit, mert nemhogy megoldást, még kapaszkodót sem találtam. Ezért egyre lejjebb és lejjebb süllyedek, magammal húzva a létező összes bajt, és még mindig nem értem az aljára. Mindig is tudtam, hogy az ember nagyon mélyre tud csúszni, és nem tagadom, én is voltam már a feneketlen semmiben, de azt hiszem, még sosem féltem ennyire, mint most. Próbálok kiutat találni, valami rést, ahol kimászhatok a felszínre, de nem megy. Az erőm fogyóban, és lassan már az eszem is elhagy, elmenekül tőlem, ezért egyre kétségbeesettebb vagyok, ami cseppet sem segít a nyomoromon. Az életben a legkönnyebb sajnáltatni magunkat. Belefeledkezni a saját szenvedésünkbe, miközben figyelmen kívül hagyjuk a körülöttünk lévőket. Egy percig sem gondolkodunk el azon, másnak mennyivel rosszabb, mint nekünk, hogy nagyobb, sőt s
További információk