Jó kis csajos este......vagy mégsem???

Egy tökéletes napnak indult, de aztán minden megváltozott.........
Péntek reggel izgatottan ébredsz, már alig várod az estét, hogy bulizhass egy jót a barátnőiddel. Egész nap készülsz, átöltözöl százszor, aztán rájössz, hogy minek, csak a csajokkal mész ki, akkor meg úgyis mindegy miben leszel. Eljön az este, elmentek beülni egy bárba, iszogattok, nevetgéltek, minden szuper. Akkor még csak nem is sejted, hogyan végződik ez a nap. 
Aztán a többiek kitalálják, menjetek át egy másik buliba, te pedig szó nélkül beleegyezel. Miért is ne, nincs abba semmi rossz, hátha ott jobb a hangulat, több az ismerős. Hangosan röhögve igyekeztek az épület felé, ahol a házibulit tartják. Még mindig jól érzed magad, nevetve beszélgetsz az osztálytársaiddal. Észre sem veszed, hogy mikor érkezett meg. Egyszer csak ott áll előtted és neked rögtön elmegy a kedved az egész bulitól. Sőt, még az élettől is. Nem hiszed el, hogy ő is ott van, hogy találkoznod kell vele. Hogy látnod kell. De már nem tudsz mit tenni, nem futhatsz el, mert akkor kiderülne minden. Mindenki megtudná, hogy mennyire odavagy érte, hogy szereted. Ezt pedig nem akarod, hogy kiderüljön. Inkább titokban tűröd a fájdalmat, amit a jelenléte okozott. Csendben nézed végig, ahogy másokkal beszélget és jól érzi magát. Még akkor sem szólsz egy szót sem, amikor úgy megy el melletted, mintha láthatatlan lennél. Pedig a szíved majd szétszakad, legszívesebben kirohannál bőgve, mint egy kisgyerek. De nem teheted. Mert a barátaid ott állnak körülötted, sztorizgatnak. Minél hamarabb össze kell szedni magad, és úgy tenni, mintha nem hullottál volna darabokra. Nehéz, de megteszed. Nem őmiatta, nem is magad miatt, a barátaid miatt. Akik tágra nyílt szemmel várják, hogy végre megszólalj és elindulj a tánctérre.
Nem felejtetted el, heves szívdobogással keresed őt a tömeg között, és mély sóhajjal veszed tudomásul, hogy nincs ott. Töröd a fejed, hogy vajon akkor hol lehet? Egész idő alatt ideges vagy, türelmetlen, félsz, hogy már nem látod őt az este. Eljön az idő, amit rettegve vártál. Haza kell menned. Elbúcsúzol a többiektől, kilépsz az ajtón, de ő még mindig nincs sehol. Csalódott mosollyal az arcodon sétálsz lefelé az utcán. De aztán megpillantod őt. Óriási hangzavar közepette jön veled szembe, a haverjaival. Már nem csalódott, dühös vagy. Ő jól szórakozik, te pedig epekedve keresed őt, mint egy szerelmes buta lány. De aztán a dühöd elpárolog, átveszi a helyét a gyötrelem, a szenvedés. Úgy megy el melletted az utcán, hogy még csak rád sem néz. Mintha ott sem lennél. Egy újabb pofon tőle. Hányszor megsebzett már. De ezúttal egy mély sebet kaptál tőle. Ami sosem gyógyul be.