Az életem

Szeretnék egy kicsit mesélni az életemről, bár nem valami szórakoztató, azért hátha valaki megérti. Most nem kell elítélni, de Szlovákiában élek, ennek ellenére színtiszta magyar vagyok, sőőt, olyannyira, hogy én magam is elítélem a szlovákokat. 18 éves gimnazista lány vagyok, ezzel még nincs is semmi gond, csak az a baj, hogy az osztálytársaimhoz képest, túl kicsi vagyok. Csak 150 centi magas, ami nagyon zavaró tud lenni néha. MINDENKI magasabb tőlem legalább 1 fejjel, és bár a többek azt állítják, hogy így nagyon szerethető vagyok, mert olyan kis aranyos vagyok, de én  annyira nem vagyok így boldog. Tudom, hogy a magasságom miatt nem kellene ennyit hisztiznem, de pasi-téren pont amiatt nem vagyok szerencsés. Minden fiú inkább a magasabb lányokat részesíti előnybe, rajtam meg átnéznek. Plusz szemüveges vagyok, na ez még rátesz egy lapáttal. Most már úgy-ahogy megszoktam, de eleinte inkább elbújtam volna a föld alá. Azt mondják, kicsi a bors, de erős, részben igaz, mert én soha nem hagyom magam, mindig megmondom amit gondolok, és engem soha senki nem bántana, mert azt tuti hogy nem élné túl, viszont, ettől még nem lesz pasim és nem fognak komolyan venni.
Nemcsak a termetemmel van a baj, hanem lisztérzékeny is vagyok. Vagyis nem ehetek semmi olyan ételt, amibe van búzaliszt. Már 8 és fél éve vagyok így, és ma már természetes, hogy diétázom. De amikor megállapították, hogy ez a betegségem van, el se hittem, hogy még ez is megtörténhet velem. Főleg mikor elsorolták, hogy miket nem szabad ennem. Süti, tészta, pizza, fagyi, kenyér, stb. Persze nekem is van saját lisztem, és itthon ebből sütjük a kenyeret, de az nem olyan. Az első 2 évben be se tartottam a diétát, ettem amit akartam, de aztán ez nagyon rossz ötlet volt. Rosszul vagyok tőle, ha olyat eszem amit nem szabad, vagyis liszteset. És azt a fájdalmat még az ellenségemnek se kívánom. Szóval inkább rendesen betartom és nem "vétkezek", a saját érdekemben. Persze ez nem mindig könnyű, például ha valaki tortát, vagy süteményt (puncsosat) eszik előttem, fáj a szívem érte, de hát ez van, nem tehetek róla. Ma már egyre jobban kezelem az ilyen helyzeteket, nem nyafogok, hogy de csak egy harapást, sőt, még vissza is utasítom ha valaki "csábítgatna" hogy egyek egy kicsit. Ez a betegség nem gyógyítható és életem végéig tart. Úgyhogy vannak olyan dolgok, amikről véglegesen le kell mondanom, és soha többé nem ehetem. Ha esetleg valakinek is van ilyen diétája, nyugodtan írjon, bár Magyarországon ezt jobban kezelik, úgy értem, több olyan üzlet van, ahol vannak lisztérzékeny kaják, nálunk sajnos még nagyon kevés van, és ha van is, az maximum 150 km-re az én falumtól. És egyre gyakoribb ez a betegség, majdnem minden 8. ember lisztérzékeny. Ha van ezzel kapcsolatba kérdésetek, vagy bármi, csak írjatok és én segítek. :) Folyt. köv. :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nobody can save me

Tudom, hogy már rég írtam, és hogy borzalmasan elhanyagoltam a blogot. Nem mentegetőzni akarok, de tapasztalatból tudom, hogy az emberek nem szeretnek csak egyfajta témáról olvasni, ráadásul heteken keresztül, mindig valami újra vágynak, izgalmasra, ami miatt megéri felnézni az adott oldalra, és kíváncsian olvasni az új bejegyzéseket. Ezzel ti is így vagytok. Épp ezért nem hoztam új írásokat, mert nem tudnék másról véleményezni, csak a mélységről és a depresszióról. Ezt a témát pedig úgy hiszem, már elégszer kiveséztem. Az ember szereti magát sajnáltatni, még ha nincs is olyan nagy gondja, csak azért felnagyítja, hogy mások vigasztalják. Hiába van számtalan lélekerősítő duma arról, hogy légy erős, kelj fel a padlóról, tereld el a gondolataidat, a problémák maguktól megoldódnak, stb… sorolhatnám. De az igazság az, hogy ezek lószart sem érnek. Nem leszel tőle optimistább, nem változik az életed szivárvánnyá, csak közhelyek, üres szavak, maximum marketing fogásnak jó. De te nem jössz
További információk

Mert olvasni jó!

Támadt egy új ötletem! Úgy gondoltam, hogy tekintettel arra, hogy ez egy lelkizős blog, írhatnák valami más témáról is, nemcsak mindig az élet nagy dolgairól, meg a problémákról. Kell egy kis szórakozás is, pihizés, amikor élvezettel olvassátok a bejegyzésem, nem pedig segítségkérően. Nem tudom, hogy milyen hobbit űztök a nyári szünetben, de gondolom van köztetek olyan, aki olvas. Szerintem nem kell most itt áradoznom eme tevékenység pozitívumáról, mindenki tudja, miért jó az, ha olvasunk. Nem az előnyökről akarok beszámolót tartani, inkább elmélyülök egy-egy könyv dicsérésében. Mivel én is sokat olvasok, és vannak kedvenceim, nem is kevés, ezért szeretnék írni nektek az én szokásaimról, meg a best of könyveimről. Azzal kezdeném, hogy örök kedvenc írónőm Leiner Laura, minden könyvét imádom és egymás után többször is elolvasom. Szerintem ezzel nem mondtam most újat, nyilván minden tini így van ezzel. Az SZJG egy hatalmas könyv, mindenki a magáénak érzi és van benne tanulság is. Én
További információk

Ötödik nap - Idők, amikor véget akartam vetni az életemnek

Öngyilkosság. Mi visz rá egy embert erre a tettre? Mennyire kell elkeseredettnek lennie ahhoz, hogy csak úgy eldobja az életét? Milyen lelki erő és elszántság kell hozzá? Nem utolsó sorban pedig, gondol arra, mi lesz, ha esetleg nem sikerül? Nagyon sok kérdés, kétkedés van mögötte a mai napig. Senki sem tudja miért és hogyan. A fejlett, 21. században az emberek nem értik az öngyilkosság fogalmát, mégis egyre több az ilyen haláleset. Hogyan lehet ez? Most nem akarok a tudományokból kiindulni, és nem filozofikus értelembe szeretném ezt a témát boncolgatni, mégis érdekel, hogy mi buzdít egy embert arra, hogy végezzen az életével, vagy, hogy egyáltalán megpróbálja. Utána nézhetnék számos statisztikáknak, ezzel kapcsolatos cikkeknek, végezhetnék felmérést, de fölösleges lenne. Egy olyan valamit, ami egy lelki betegségből ered, nem lehet megfejteni. Az emberi akaratot nem lehet befolyásolni. Döntésünkbe senki sem szólhat bele, ugyanúgy, ahogy az életünkbe se. Lehet segíteni, ápolni, gyógy
További információk