Első nap - Szingli vagyok

Szingliség. Mindenkinek megvan róla a saját véleménye, és mindenkinek más. Van, aki szerint jó dolog és kivételesen élvezi, de van, aki gyűlöli, hogy szingli. Pár héttel ezelőtt én is az első kategóriába tartoztam. Mindig azt hangoztattam, hogy mennyire jó és szerencsés dolog, hogy nincs pasim, élveztem a helyzetet rendesen, bárkivel együtt lehettem, akivel csak akartam, anélkül, hogy magyarázkodnom kelljen. Mindenkit megkaphattam, flörtölhettem az összes szembe jövő fiúval, randizhattam egy csomót, benne lehettem egy-éjszakás kalandokban és annál aludhattam ott, akinél csak akartam. Ez így mind szép és jó, és még jól is hangzik. Imádtam ezt, és eszembe se jutott, hogy komoly kapcsolatom legyen. Csak a mának éltem, hetente dobtam a pasikat, mert meguntam őket, és nem kellett azon görcsölnöm, hogy ezt hogy közöljem velük. Egyszerűen csak elküldtem őket a fenébe és kész. Nem kérdezték miért, búcsút intettünk egymásnak és jöhetett a pótlás. Számomra ez volt az ideális életforma. De pár hete mindez megváltozott. A nézőpontom, a felfogásom, az érzéseim. Beleuntam a dolgokba. Már nem tartottam poénnak, hogy napi szinten ismerek meg pasikat és kétnaponta cserélem őket. Valami hiányzott. Nagyon sokáig nem jöttem rá, mi lehet az. De most megvilágosodtam. Jó dolog a szingliség, ez tény, de nekem már édeskevés. Most már kapcsolatra vágyom, egy férfira, aki mellett esténként lefekszem, és reggelente felkelek, aki átölel, ha valami bánt, akire számíthatok, aki szeret. Hiányoznak a közösen eltöltött meghitt pillanatok, a romantika, a tudat, hogy van valaki, aki megért és megvéd. Akinek azt mondhatom: szeretlek! És aki erre azt válaszolja: szeretlek!

Szóval csak egy tanácsot tudok adni. Maradjatok szinglik, amíg élvezitek, és amíg nem találtok megfelelő partnert. Viszont ha már semmi öröm nincs benne, próbáljatok meg ezen változtatni, és keresni az igazit!