Mély gondolatok
Kedves Naplóm!
Vannak dolgok, amiket nem mindenkinek mondhatok el. Például a valódi érzéseimet. Amiket nem csak megjátszok, azért, hogy mások elhiggyék. Azokat, amik akaratomon kívül a felszínre törnek és hiába próbálom őket elfojtani, egyszerűen nem megy. Túl gyenge vagyok hozzá! Vagy csak egyszerűen nincs akaraterőm. Magam se tudom eldönteni.
Néha rám törnek, túl intenzíven és nem tudom őket kordában tartani. Ledöntenek! Vegyes érzelmek. Van közöttük pozitív és negatív egyaránt. Amikor boldog vagyok, csordulásig tele vagyok energiával, viszont mikor szomorú, legszívesebben kiugranék az ablakon. Sokszor érzem azt, hogy most aztán már elég volt és ennyi, vége! Újból meg kellene próbálnom eldobni az életem, valamilyen módon, nekem teljesen mindegy, csak hatásos legyen. Aztán mégsem merem megtenni. Mert eszembe jutnak a többiek. A barátaim és azok, akik fontosak a számomra. Miattuk elvetem ezt az ötletet. Hisz nem lenne rosszabb nem lenni, mint élni? Még ha olyan nyomorult is az életem? Dehogynem! Hisz sokan számítanak rám és szeretnek. Rájuk kell gondolnom, hogy mi lenne velük, ha én nem lennék. Nem akarok nekik fájdalmat okozni Ez jobban elszomorítana, mint a saját problémám. Ami amúgy nem kicsi. De eddig is megbirkóztam vele. Miért pont most adnám fel?
20 évesen már van annyi eszem, hogy tudjam, a problémákat meg lehet/ és meg kell oldani. Nem könnyű, ez természetes. De manapság már mi az? Semmi!
Én is így teszek. Folyamatosan oldom a problémáimat, átugrok az akadályokon és mosolyogva fogadom a pofonokat. Melyeket az élet osztogat, folyamatosan, minden egyes pillanatban, hogy még jobban megnehezítse az életemet. Hogy könnyeket csaljon a szemembe. A fájdalom könnyeit. Néha csak úgy leülnék és bőgnék reggeltől estig. De nem tehetem. Hisz az élet megy tovább, akár akarom, akár nem.
A családi hátteret most inkább hagyjuk is. Inkább az érzelmek terén vannak gondok.....
Vannak dolgok, amiket nem mindenkinek mondhatok el. Például a valódi érzéseimet. Amiket nem csak megjátszok, azért, hogy mások elhiggyék. Azokat, amik akaratomon kívül a felszínre törnek és hiába próbálom őket elfojtani, egyszerűen nem megy. Túl gyenge vagyok hozzá! Vagy csak egyszerűen nincs akaraterőm. Magam se tudom eldönteni.
Néha rám törnek, túl intenzíven és nem tudom őket kordában tartani. Ledöntenek! Vegyes érzelmek. Van közöttük pozitív és negatív egyaránt. Amikor boldog vagyok, csordulásig tele vagyok energiával, viszont mikor szomorú, legszívesebben kiugranék az ablakon. Sokszor érzem azt, hogy most aztán már elég volt és ennyi, vége! Újból meg kellene próbálnom eldobni az életem, valamilyen módon, nekem teljesen mindegy, csak hatásos legyen. Aztán mégsem merem megtenni. Mert eszembe jutnak a többiek. A barátaim és azok, akik fontosak a számomra. Miattuk elvetem ezt az ötletet. Hisz nem lenne rosszabb nem lenni, mint élni? Még ha olyan nyomorult is az életem? Dehogynem! Hisz sokan számítanak rám és szeretnek. Rájuk kell gondolnom, hogy mi lenne velük, ha én nem lennék. Nem akarok nekik fájdalmat okozni Ez jobban elszomorítana, mint a saját problémám. Ami amúgy nem kicsi. De eddig is megbirkóztam vele. Miért pont most adnám fel?
20 évesen már van annyi eszem, hogy tudjam, a problémákat meg lehet/ és meg kell oldani. Nem könnyű, ez természetes. De manapság már mi az? Semmi!
Én is így teszek. Folyamatosan oldom a problémáimat, átugrok az akadályokon és mosolyogva fogadom a pofonokat. Melyeket az élet osztogat, folyamatosan, minden egyes pillanatban, hogy még jobban megnehezítse az életemet. Hogy könnyeket csaljon a szemembe. A fájdalom könnyeit. Néha csak úgy leülnék és bőgnék reggeltől estig. De nem tehetem. Hisz az élet megy tovább, akár akarom, akár nem.
A családi hátteret most inkább hagyjuk is. Inkább az érzelmek terén vannak gondok.....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése