Őrült szerelem

Amikor szerelmesek vagyunk, teljesen másképp érzékeljük a körülöttünk lévő dolgokat. Mintha más emberek lennénk, egy idegen lélek élne a testünkben. Elveszítjük az irányítást, az eszünk megszűnik létezni. Az az idegen „én” uralja minden érzésünket, cselekedetünket, az életünket. De ez nem bűn, ez nem egy tragédia, ami miatt pánikolnunk kellene. Épp ellenkezőleg. Ez egy fantasztikus dolog. Az, hogy boldogok vagyunk, nem jelenti azt, hogy közveszélyesek is. Igen, eluralkodik rajtunk egy intenzív érzés, ami megbénítja a tudatunkat és mindent szebbnek, rózsaszínűbbnek látunk. A szív uralma ez. Amikor szeretünk valakit, nem tudunk józanul gondolkodni, spontán cselekszünk, ami néha hülyeségeket eredményez. Ilyenkor védtelenek vagyunk, és követünk el hibákat. De nem vesszük észre őket, mert egy sokkal lényegesebb fogalom elvonja a figyelmünket róla. Szerelmesnek lenni olyan, mint amikor úszol a tengerben. Visz a hullám, sodródsz az árral, és élvezed. Nem gondolsz arra, hogy esetleg megfulladsz, vagy túl messze kerülsz a parttól. Csak az örömöt érzed, a szabadságot, azt, hogy akár évekig is tudnál úszni a vízben. És nem akarsz kiszállni belőle. Élsz a pillanatnak és azt kívánod, bár örökké tartana. De sokszor ez a pillanat darabokra hull, valaki meglát a vízben és kiragad belőle, kivonszol a partra és újraéleszt. És amikor kinyitod a szemed, az idegen lélek, ami eddig benned élt, eltűnik, ugyanaz leszel, aki a rózsaszín köd előtt voltál. Egy átlagos ember, tele hibákkal, megbánással és haraggal. Mert eddig lubickoltál az élvezetben és eszedbe sem jutott, mi lesz akkor, ha az véget ér. Amikor pedig felébredtél, a temérdek boldogságot átvette a keserűség, a düh, hogy nem voltál elég erős ahhoz, hogy még idő előtt kiszaladj a partra. Ez egy körforgás, szerelmesek leszünk, csalódunk, szenvedünk, aztán újra szerelmesek leszünk. A hibák pedig mintha elpárolognának. Mindig elkövetjük őket, de nem tanulunk belőlük.