Lélekszoba - fájdalomtól a mosolyig
Fájdalom. Közöny. Csalódás.....És még sorolhatnám. Általában ezek az érzések sebeznek meg minket belülről. Minél intenzívebbek, annál jobban marcangolják szét a bensődet, amíg végleg el nem hagyod magad.
Kicsit drasztikus megfogalmazás, tudom. De ez az igazság. Ha valaki hagyja, hogy a negatív érzések eluralkodjanak rajta és szép lassan felőröljék, a vége soha nem lesz happy end. Épp ezért kell kitörni a nyomott hangulatból, pozitív dolgokkal foglalkozni, vagy olyannal, ami örömet okoz, és semmiképp se szabad az önmarcangolásra gondolni. Vannak olyan emberek, akik nagy fájdalmukban bezárkóznak egy szobába, egyedül és azon vannak, hogy minél jobban sajnálják magukat. Sírnak egész álló nap, nem esznek, nem isznak, és nem érdekli őket semmi. Ezek az emberek tudnak engem a legjobban kiborítani. Undorítóak. Az zavar a leginkább, hogy még csak meg sem próbálják kihúzni magukat ebből a mélységből. Nem akarnak kapaszkodni semmibe se, pedig elég sok dolog van, ami ilyenkor segíthet. Például a barátok, akikre mindig lehet számítani, akik ott vannak melletted, akkor is amikor már eleged van belőlük, akik nem hagyják, hogy valami hülyeséget csinálj. Aztán ott van az akarat, ami, ha engeded, erőt ad az újrakezdéshez, a talpra álláshoz. Csak hagynod kell, hogy segítsenek. Egyedül senki se tudja megoldani a problémáit, ha igen, ahhoz bizony erős lélekre van szükség. Néhány emberben ez megvan, de a legtöbb inkább nem vesz tudomást a nehézségeiről. Pedig a problémák elől nem lehet elfutni, bármerre mész is, mennek utánad. Ezt sose felejtsd el!
Viszont vannak kritikus esetek is, akik annyira beleőrültek az önvádba, hogy bizony szakemberekre volt szükségük. Véleményem szerint, nem kell ezt szégyellni. Inkább forduljunk orvoshoz, mint tragikus kimenetele legyen a "szenvedésünknek". Nem tagadom, volt olyan időszakom, amikor nyugtatókat kellett szednem, annyira ki voltam idegileg. És használt. Nem lettem függő, nem szedtem marékszámra, és nem felejtettem el, hogy a gyógyulásomat és a jobb közérzetemet sokkal inkább magamnak köszönhettem. A nyugodtságot a bogyók adták, de az erőt saját akaratomból gyűjtöttem. És még most is velem van ez az energia. És nem hagyom, hogy elvesszen, soha!
Kicsit drasztikus megfogalmazás, tudom. De ez az igazság. Ha valaki hagyja, hogy a negatív érzések eluralkodjanak rajta és szép lassan felőröljék, a vége soha nem lesz happy end. Épp ezért kell kitörni a nyomott hangulatból, pozitív dolgokkal foglalkozni, vagy olyannal, ami örömet okoz, és semmiképp se szabad az önmarcangolásra gondolni. Vannak olyan emberek, akik nagy fájdalmukban bezárkóznak egy szobába, egyedül és azon vannak, hogy minél jobban sajnálják magukat. Sírnak egész álló nap, nem esznek, nem isznak, és nem érdekli őket semmi. Ezek az emberek tudnak engem a legjobban kiborítani. Undorítóak. Az zavar a leginkább, hogy még csak meg sem próbálják kihúzni magukat ebből a mélységből. Nem akarnak kapaszkodni semmibe se, pedig elég sok dolog van, ami ilyenkor segíthet. Például a barátok, akikre mindig lehet számítani, akik ott vannak melletted, akkor is amikor már eleged van belőlük, akik nem hagyják, hogy valami hülyeséget csinálj. Aztán ott van az akarat, ami, ha engeded, erőt ad az újrakezdéshez, a talpra álláshoz. Csak hagynod kell, hogy segítsenek. Egyedül senki se tudja megoldani a problémáit, ha igen, ahhoz bizony erős lélekre van szükség. Néhány emberben ez megvan, de a legtöbb inkább nem vesz tudomást a nehézségeiről. Pedig a problémák elől nem lehet elfutni, bármerre mész is, mennek utánad. Ezt sose felejtsd el!
Viszont vannak kritikus esetek is, akik annyira beleőrültek az önvádba, hogy bizony szakemberekre volt szükségük. Véleményem szerint, nem kell ezt szégyellni. Inkább forduljunk orvoshoz, mint tragikus kimenetele legyen a "szenvedésünknek". Nem tagadom, volt olyan időszakom, amikor nyugtatókat kellett szednem, annyira ki voltam idegileg. És használt. Nem lettem függő, nem szedtem marékszámra, és nem felejtettem el, hogy a gyógyulásomat és a jobb közérzetemet sokkal inkább magamnak köszönhettem. A nyugodtságot a bogyók adták, de az erőt saját akaratomból gyűjtöttem. És még most is velem van ez az energia. És nem hagyom, hogy elvesszen, soha!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése