Meglátni és megszeretni

Meglátni és megszeretni. Vagy valami ilyesmi. Ha jól emlékszem, van ilyen mondás. De minek? Tény és való, hogy én nem hiszek a „szerelem első látásban” dologban, persze, lehet hogy ti nem így gondoljátok. Az a ti dolgotok. Viszont! Vannak olyan helyzetek/esetek, amikor ezt másképp gondolom. Mint például ma! Eddig szentül hittem, hogy ha eljön az a pillanat, amikor újra szerelmes leszek valakibe, az x randi után történik csak meg, rohadtul jól fog kinézni a pasi és már mindent tudok róla. Hát aha, majdnem! Miért kell ahhoz randizni, hogy valakibe állatul beleess? Nincs ilyen törvény. Az meg végképp nem szabály, hogy jól kell kinéznie. Hisz nem a külső a fontos. Ugye? Vagy az is mérvadó jegy? Hogy milyen színű a szeme, hogyan öltözködik, milyen a modora, a stílusa? Lehet, hogy számít. És eddig azt is hittem, hogy számít. De van olyan pillanat, amikor a valóság felülmúlja a képzeletet. Vagyis nem úgy történik, ahogy te azt hiszed! Még most is azt kérdezem magamtól, hogy mi van??? Hogy lehet ez? Általában egy „szia, milyen szakra jársz?” kérdésből nem szerelem lesz. Rögtön. Sőt, még az se biztos, hogy mélyebb ismeretség, esetleg barátság, hisz ez csak egy szimpla kérdés, udvariasságból, vagy segítségképp, ha az illető reméli, hogy legalább ugyanarra a szakra járnak. És hogy tetőzzem a megdöbbenést. Mindez egy fősuli folyosóján hangzott el. Igen,erről beszélek. Hogy mi van?? Szerintem jogos a reakcióm. És hogyan folytatódott a beszélgetés? Természetesen lazán, bemutatkozás, tantárgyak, tanárok, sulik, városok, helyek, kedvencek és eljutottunk a „elmehetnénk valahová” témához. Ami csak egyet jelent. Hogy ennek lesz folytatása. Vagyis hogy az egyik fél akarja, hogy legyen folytatása, és ne csak udvarias társalgásnak minősüljön ez a megismerkedés. És akkor most megtetszettem neki? Akar tőlem valamit? Annyi kérdés, válasz meg sehol. Csak a kételyek, a bizonytalanság. Elmenjek vele? Jó ötlet őt jobban megismerni? És itt jön elő a kisördög éned, aki mindent bevállal, leszarva a kockázatokat. Persze, hogy elmegyek vele, megismerem, miért ne? És ha csak kihasznál, kit érdekel! Kaland! Tapasztalat! Hajráá, gyerünk!! Aztán a nap végére rádöbbensz, butaság volt annyira ódzkodni tőle, kételkedni, agyalni azon, vajon milyen ember lehet. Mert rájössz, hogy ez bizony már az első pillantástól kezdve szerelem. Nincs menekvés, nincs tagadás. Ez a rettegett SZ betűs érzés. És pont!

Röviden ennyi lenne a "Most kezdtem a fősulit" rovatom folytatása. :)