Otthon "édes" otthon

Mi történik velem? Csak kapkodom a fejem, hol ide, hol oda, mert nem bírom követni a történéseket. Egyszer minden tök szuper, aztán jön a szar érzés, majd ismét a fellegekben vagytok, és megint csak ütést érzek az arcomon. Az élet nem kímél, akkor osztja a pofonokat, mikor a legkevésbé számítok rá. De persze ez így van rendjén, mégis mit képzelek én, kis halandó ember, hogy az élet először írásbeli figyelmeztetést ad, esetleg intőt, mint a kisiskolásnak, hogy: Hahó, te szőke lány, már túl régóta vagy boldog, úgyhogy ha nem hagyod abba a vigyorgást, akkor megleckéztetlek! Mindenki tudja, hogy ez nem így működik. Sajnos, nekem ebben már nagy rutinom van. Hogy kíméletlenül lecsap amikor egy kicsit is happy vagyok, amikor rendben mennek a dolgaim. Hiába tudom, hogy felbukkan, akkor is váratlanul ér. Most is. Nem számítottam rá, hogy megint ott fogok tartani, ahol már annyiszor az évek során. A mélyben, a szakadékban, ahova belelökött az a nagybetűs ÉLET a rohadt pofonjával. A szakadékban, melyet már olyan jól ismerek. Mint egy tábor, ahova minden évben elmegy az ember, és a következő alkalommal már tárt karokkal fogadják és örülnek, hogy látják. Ez a hely, ahol most vagyok, pont ilyen. Úgy érzem magam, mintha a második otthonban lennék, minden ismerős, a helyzet, az érzés, a „berendezés”. Akár azt is mondhatnám, hogy jól érzem magam itt, elvégre sok időt töltöttem már ezen a helyen.  Elég vicces, pedig legszívesebben sírnék. Nem, nem azért mert már megint itt vagyok, hanem amiért ide kerültem. Az OK, ami most nem hagy nyugodni. De mit nyafogok én itt, hisz tudom, hogy MIÉRT történt mindez. Az én hibám, mindig minden az én hibám. Itt van az a sok „HA”, pedig már 21 évesen igazán megtanulhattam volna, hogy az életben nincs olyan, hogy HA! Bölcsészhallgatóként pedig tudhatnám, hogy a múlton sose szabad rágódni, ami történt megtörtént. Szóval ne hátrafelé nézzünk! Aha, marha jó. Ha elcsesztél valamit, nehogy bánkódj miatta, rá se nézz, haladj előre, tovább, aztán éld az elcseszett életed. Ez milyen már? Most komolyan! Én értem, hogy már nem lehet helyrehozni, de biztos lehet tenni valamit, mindig van megoldás! Úgyhogy most megyek, és keresek egyet!  

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nobody can save me

Tudom, hogy már rég írtam, és hogy borzalmasan elhanyagoltam a blogot. Nem mentegetőzni akarok, de tapasztalatból tudom, hogy az emberek nem szeretnek csak egyfajta témáról olvasni, ráadásul heteken keresztül, mindig valami újra vágynak, izgalmasra, ami miatt megéri felnézni az adott oldalra, és kíváncsian olvasni az új bejegyzéseket. Ezzel ti is így vagytok. Épp ezért nem hoztam új írásokat, mert nem tudnék másról véleményezni, csak a mélységről és a depresszióról. Ezt a témát pedig úgy hiszem, már elégszer kiveséztem. Az ember szereti magát sajnáltatni, még ha nincs is olyan nagy gondja, csak azért felnagyítja, hogy mások vigasztalják. Hiába van számtalan lélekerősítő duma arról, hogy légy erős, kelj fel a padlóról, tereld el a gondolataidat, a problémák maguktól megoldódnak, stb… sorolhatnám. De az igazság az, hogy ezek lószart sem érnek. Nem leszel tőle optimistább, nem változik az életed szivárvánnyá, csak közhelyek, üres szavak, maximum marketing fogásnak jó. De te nem jössz
További információk

Mert olvasni jó!

Támadt egy új ötletem! Úgy gondoltam, hogy tekintettel arra, hogy ez egy lelkizős blog, írhatnák valami más témáról is, nemcsak mindig az élet nagy dolgairól, meg a problémákról. Kell egy kis szórakozás is, pihizés, amikor élvezettel olvassátok a bejegyzésem, nem pedig segítségkérően. Nem tudom, hogy milyen hobbit űztök a nyári szünetben, de gondolom van köztetek olyan, aki olvas. Szerintem nem kell most itt áradoznom eme tevékenység pozitívumáról, mindenki tudja, miért jó az, ha olvasunk. Nem az előnyökről akarok beszámolót tartani, inkább elmélyülök egy-egy könyv dicsérésében. Mivel én is sokat olvasok, és vannak kedvenceim, nem is kevés, ezért szeretnék írni nektek az én szokásaimról, meg a best of könyveimről. Azzal kezdeném, hogy örök kedvenc írónőm Leiner Laura, minden könyvét imádom és egymás után többször is elolvasom. Szerintem ezzel nem mondtam most újat, nyilván minden tini így van ezzel. Az SZJG egy hatalmas könyv, mindenki a magáénak érzi és van benne tanulság is. Én
További információk

Ötödik nap - Idők, amikor véget akartam vetni az életemnek

Öngyilkosság. Mi visz rá egy embert erre a tettre? Mennyire kell elkeseredettnek lennie ahhoz, hogy csak úgy eldobja az életét? Milyen lelki erő és elszántság kell hozzá? Nem utolsó sorban pedig, gondol arra, mi lesz, ha esetleg nem sikerül? Nagyon sok kérdés, kétkedés van mögötte a mai napig. Senki sem tudja miért és hogyan. A fejlett, 21. században az emberek nem értik az öngyilkosság fogalmát, mégis egyre több az ilyen haláleset. Hogyan lehet ez? Most nem akarok a tudományokból kiindulni, és nem filozofikus értelembe szeretném ezt a témát boncolgatni, mégis érdekel, hogy mi buzdít egy embert arra, hogy végezzen az életével, vagy, hogy egyáltalán megpróbálja. Utána nézhetnék számos statisztikáknak, ezzel kapcsolatos cikkeknek, végezhetnék felmérést, de fölösleges lenne. Egy olyan valamit, ami egy lelki betegségből ered, nem lehet megfejteni. Az emberi akaratot nem lehet befolyásolni. Döntésünkbe senki sem szólhat bele, ugyanúgy, ahogy az életünkbe se. Lehet segíteni, ápolni, gyógy
További információk