Zűrös tini blogja

Cikkeim megjelennek a www.blogolj.eu oldalon is!

Amikor valamilyen általános témáról kell írni, az mindig sokkal könnyebb, mint magadról. Saját magaddal szemben lehet kicsit elfogult vagy. Én legalábbis így vagyok. Nem tudok magamról objektíven nyilatkozni. Bár mindig őszintén beszélek a tulajdonságaimról, szokásaimról, meg úgy általában minden velem kapcsolatos dologról, azért néha én is szeretem magam fényezni. Mint nagyon sokan még közülünk. Ennek ellenére most megpróbálom tényleg csak azokat a tényeket felsorolni magamról, amik őszinték, mindenki tudhatja rólam és nem nagyképűségből mondom magamról. Íme a 30 tény: - borzalmasan lusta vagyok - nagyon tudok szeretni - mindig, minden helyzetben előítéletes vagyok - számomra fontos az első benyomás - nem mindig vagyok őszinte - tudok titkot tartani - bármit megtennék a szeretteimért - nem szeretem ha hazudnak nekem - a legapróbb dolgokon is fel tudom magam húzni - nem vagyok haragtartó - sokszor vannak hangulatingadozásaim - nagyon bunkó tudok lenni az emberekkel - dönt...

Mitől jó egy kapcsolat? Mikor tudjuk azt, hogy jól működik a dolog? Hogy megéri energiát fektetni bele, és, hogy jól döntöttünk? Egyáltalán érdemes kapcsolatban lenni? Lemondani rengeteg dologról csupán egy ember kedvéért? Vajon többet nyerünk egy kapcsolattal, mint veszítünk? Ha szeretünk valakit, ezek a kérdések fel sem merülnek bennünk. Nem számít a válasz, de maga a kérdés sem. Csak és kizárólag egy dolog: a másik. Az a fél, aki megdobogtatta a szívünket, aki elvarázsol minden egyes alkalommal, valahányszor a szemébe nézünk. Az az ember, akiért mindent feladunk, beleértve a szingliség örömeit, csak azért, hogy vele legyünk. Nem számít, ki mit mond, vagy, hogy az élet milyen más lehetőséget kínál nekünk. Vele szeretnénk lenni, együtt, örökre. Nincsenek kétségek, választások, csak egyet tudunk: hogy szeretjük. Teljes szívvel, őszintén. Nincs semmi, ami közénk állhatna, vagy elvehetné tőlünk Őt. Az érzelmek, mik összetartanak minket mindennél erősebbek: a feltétel nélküli bizalom...

Öngyilkosság. Mi visz rá egy embert erre a tettre? Mennyire kell elkeseredettnek lennie ahhoz, hogy csak úgy eldobja az életét? Milyen lelki erő és elszántság kell hozzá? Nem utolsó sorban pedig, gondol arra, mi lesz, ha esetleg nem sikerül? Nagyon sok kérdés, kétkedés van mögötte a mai napig. Senki sem tudja miért és hogyan. A fejlett, 21. században az emberek nem értik az öngyilkosság fogalmát, mégis egyre több az ilyen haláleset. Hogyan lehet ez? Most nem akarok a tudományokból kiindulni, és nem filozofikus értelembe szeretném ezt a témát boncolgatni, mégis érdekel, hogy mi buzdít egy embert arra, hogy végezzen az életével, vagy, hogy egyáltalán megpróbálja. Utána nézhetnék számos statisztikáknak, ezzel kapcsolatos cikkeknek, végezhetnék felmérést, de fölösleges lenne. Egy olyan valamit, ami egy lelki betegségből ered, nem lehet megfejteni. Az emberi akaratot nem lehet befolyásolni. Döntésünkbe senki sem szólhat bele, ugyanúgy, ahogy az életünkbe se. Lehet segíteni, ápolni, gyógy...

Tudom, hogy nagyon rég írtam már, és hogy ez szinte megbocsájthatatlan, szégyellem is magam rendesen emiatt. Az elmúlt 6 hét kemény időszak volt a számomra. Bár az ünnepek békésen teltek, december vége felé egyre stresszesebb és idegesebb lettem a vizsgák miatt, ami rányomta bélyegét a hangulatomra, a szeretteimmel való kapcsolatomra. Kész idegbeteg voltam abban a két hétben, amikor a vizsgára tanultam, és amikor épp a teremben ültem. Nem volt még semmi ilyen nehéz az életemben, mint ez a tárgy teljesítése, mert óriási volt a tét. Ha elbukom, vége a tanulmányaimnak. De sikeresen átmentem, és búcsút intettem a vizsgaidőszaknak, ami jó kedvet kellett volna, hogy hozzon. Ehelyett újabb akadályokba ütköztem, és még idegesebb lettem, mint voltam. Senki se mondta nekem, hogy minél közelebb kerülsz az egyetem befejezéséhez, annál rosszabb lesz a helyzet. Ráadásul azt se hittem volna, hogy az év első hónapja ennyire kikészít idegileg. Sorban jöttek a nehézségek, amikkel alig tudtam megbirkózn...

A "legjobb" téma a világon, de komolyan! Jó, talán kicsit szarkasztikus voltam. De mint a legtöbb fiatal, én is ódzkodom ettől a témától. Mentségemre legyen mondva, nem neveltek valami nagy vallási szellemben. Alapvetően katolikus vagyok és református egyetemre járok (WTF? mai napig nem tudom mi ez az iskola) már második éve, és hiába van egyházismeretem, amiből ráadásul már harmadszor megyek vizsgázni (borzalom), mégsem lettem se nem vallásos, se nem nyűgözött le ez a téma. Szóval röviden: amúgy buddhista vagyok. Azokat az eszméket vallom, és szentül hiszek a reinkarnációban. Semmi pokol és menny, és hogy a halál után vajon hova kerülünk, csak egyszerűen újjáéledünk, teljesen másik testben, személyiségben. Lehet, hogy ezt olvasva furcsálljátok a helyzetet, és néha én sem értem, miért vagyok ilyen, de régebben nagyon megtetszett a buddhizmus, és azóta ebben hiszek. Kész, ennyi. Van egy saját Buddha szentélyem, ami nem vicc, de sokan jót röhögnek rajta. Pedig nem imádkozom elő...

Drog és alkohol? Ma már minden erről szól, sajnos. A két legrosszabb szenvedély, amiről nehéz leszokni, és csak nagyon kevésnek sikerül.Viszont a vége mind a kettőnek ugyanaz: tönkreteszi az embert. Alkoholizmus: mit is mondhatnék még róla. Elég sok bejegyzésemben foglalkoztam ezzel a témával, és nem ok nélkül. Úgy nőttem fel, hogy nap mint nap szembesültem az alkoholista apámmal, ami valljuk be, borzalmas volt. Ha valaki, hát én nagyon jól tudom, mit jelent az alkoholizmus, mivel jár, mit tesz az emberrel, és miért ítélem el annyira. Nincs rosszabb betegség ennél, szerintem. Egy alkoholista nem tud másra gondolni, csak a piára, arra, hogy mennyit tud inni. Semmi más nem érdekli. A nap 24 órájában alkoholt fogyaszt, nem kis mennyiségben. Megbolondul tőle, agresszívvé válik és képes megverni a családját. Senkinek sem kívánom, hogy ezt valaha is átélje. Drog: Nem sokat tudok róla, hál istennek és még nem is találkoztam olyannal, aki intenzíven drogozna. Persze van a környezetemben pár ...