Zűrös tini blogja

Azt hiszem az összes érzés közül a csalódást viseljük a legnehezebben. Hogy miért? Talán csak mert az a legfájdalmasabb, a legkegyetlenebb. Csalódni egy emberben olyan, mintha darabokra hullanánk, mintha az eddigi álomkép hazugság lett volna, egy tévedés. A bizalmunk és a hitünk meginog, sőt, meg is szűnik. Helyette keserűség, szomorúság, düh és kilátástalanság lesz úrrá rajtunk. Először azt az embert hibáztatjuk, akiben csalódtunk, mert úgy gondoljuk, ő az oka mindennek, pedig nem. Az egyetlen hibás mi magunk. Hisz senki sem kényszerített, hogy bízzunk benne, feltétel nélkül és teljes szívvel. Dönthettünk volna másképp, lehettünk volna óvatosabbak, megfontoltabbak. De nem! Mi adtunk neki egy esély, belevetettük magunkat az illúzióba, hogy minden szép és csodás, és hogy nem lehet semmi baj. Aztán megfordult velünk a világ, a rózsaszín buborék kipukkadt, és eltűnt az álomkép. Átvette helyét a zord valóság, ami csalódással és mérhetetlen fájdalommal járt. Dühösek lettünk, meggyűlöltük ő...

Az előző bejegyzésem arról szólt, hogy mi az az újrakezdés, hogyan érdemes hátrahagyni a rossz múltunkat és változni, jobb életet élni. Én azóta tényleg megtettem. Továbbléptem. Elfelejtettem, hogy ki voltam és miket tettem. Megváltoztam! Átértékeltem az életem, elhagytam a rossz szokásaimat, a bűneimet, a hibáimat. Kezdem megismerni az új ösvényt, amerre ráléptem, és amelyen tovább haladok. Azt hiszem, eddig nagyon jól megy! :)  Nem szabad félni az élettől, az új dolgoktól, a pozitív változástól. Ám fejest ugrani sem szabad belé. Lassan, fokozatosan kell új irányt váltanunk, megfontoltan, józan ésszel. Csak semmi kapkodás, rohanás. A jó dolgokhoz úgy is idő kell! 

Újrakezdés. Mit jelent ez? Egy új életet? Hátrahagyott múlttal? Meg nem történt dolgokkal? Esetleg egy új esélyt? De mire? Boldogabb életre? Ki garantálja, hogy boldogabbak leszünk? Elégedettebbek? Honnan tudhatjuk, hogy nem bánjuk meg? Hogy megéri hátrahagyni mindazt, ami eddig történt velünk? Amik befolyásolták, alakították a sorsunkat! Hogy nem követjük el ugyanazokat a hibákat? Hogy nem ér utol ugyanaz a rossz, ami miatt változtatni szeretnénk? Mitől függ mindez? Azt hiszem, az utolsó kérdést rosszul tettem fel. Nem mitől, hanem kitől. Tőlünk, magunktól. Mi irányítjuk az életünket, mi döntünk mindenről, a tetteinkről, az érzéseinkről, a jövőnkről. Nem befolyásolja senki és semmi. Kivéve, ha hagyjuk. Nem kezdhetünk úgy semmit, hogy visszük magunkkal a múltat. Annak nincs értelme. El kell felejteni mi volt, milyenek voltunk, csak a jelenre kell koncentrálni, arra, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, ne sétáljunk be a csapdákba, ne gondoljunk arra:”mi lett volna, ha”. Egys...

Az az érzés, amit akkor tapasztalsz, ha meg akarnak erőszakolni, leírhatatlan, megfogalmazhatatlan. A gondolat, ami átsuhan a fejeden, miközben tehetetlenül vergődsz, nem lehet megmagyarázni. A túlélési ösztön, a düh, a félelem, és ezek elegye, ami úrrá lesz rajtad, és ami segít valahogy erőt adni, ahhoz, hogy elmenekülj. Nehéz ezekről beszélni, ráadásul úgy, hogy nagyon kevesen értik meg. Csak aki már átélte, vagy megtapasztalta ezt. Csakis az tudja, milyen. Hogy min mész keresztül, és hogy utána hogy jutsz túl rajta. Az utóbbi időben elég sokat lehet hallani arról, hogy egyre több nőt/lányt erőszakolnak meg. Akár itthon, akár külföldön. Valahányszor ezt halljuk, mindig megdöbbenünk és undorodva gondolunk az ilyen férfiakra, vajon hogy lehetnek képesek ilyesmit tenni? Miért jó ez nekik? Kislányokat, tiniket bántalmaznak, sőt, meg is ölik őket. Nem elég a meggyalázás. Mit érezhetnek a szüleik, a testvéreik? Ők hogy viselik el a gyászt? De most nem az ilyen esetekről szeretnék ...

Cikkeim megjelennek a www.blogolj.eu oldalon is!

Amikor valamilyen általános témáról kell írni, az mindig sokkal könnyebb, mint magadról. Saját magaddal szemben lehet kicsit elfogult vagy. Én legalábbis így vagyok. Nem tudok magamról objektíven nyilatkozni. Bár mindig őszintén beszélek a tulajdonságaimról, szokásaimról, meg úgy általában minden velem kapcsolatos dologról, azért néha én is szeretem magam fényezni. Mint nagyon sokan még közülünk. Ennek ellenére most megpróbálom tényleg csak azokat a tényeket felsorolni magamról, amik őszinték, mindenki tudhatja rólam és nem nagyképűségből mondom magamról. Íme a 30 tény: - borzalmasan lusta vagyok - nagyon tudok szeretni - mindig, minden helyzetben előítéletes vagyok - számomra fontos az első benyomás - nem mindig vagyok őszinte - tudok titkot tartani - bármit megtennék a szeretteimért - nem szeretem ha hazudnak nekem - a legapróbb dolgokon is fel tudom magam húzni - nem vagyok haragtartó - sokszor vannak hangulatingadozásaim - nagyon bunkó tudok lenni az emberekkel - dönt...

Mitől jó egy kapcsolat? Mikor tudjuk azt, hogy jól működik a dolog? Hogy megéri energiát fektetni bele, és, hogy jól döntöttünk? Egyáltalán érdemes kapcsolatban lenni? Lemondani rengeteg dologról csupán egy ember kedvéért? Vajon többet nyerünk egy kapcsolattal, mint veszítünk? Ha szeretünk valakit, ezek a kérdések fel sem merülnek bennünk. Nem számít a válasz, de maga a kérdés sem. Csak és kizárólag egy dolog: a másik. Az a fél, aki megdobogtatta a szívünket, aki elvarázsol minden egyes alkalommal, valahányszor a szemébe nézünk. Az az ember, akiért mindent feladunk, beleértve a szingliség örömeit, csak azért, hogy vele legyünk. Nem számít, ki mit mond, vagy, hogy az élet milyen más lehetőséget kínál nekünk. Vele szeretnénk lenni, együtt, örökre. Nincsenek kétségek, választások, csak egyet tudunk: hogy szeretjük. Teljes szívvel, őszintén. Nincs semmi, ami közénk állhatna, vagy elvehetné tőlünk Őt. Az érzelmek, mik összetartanak minket mindennél erősebbek: a feltétel nélküli bizalom...