Szeptember 1., csütörtök 2012. szeptember elseje van,a suli kezdés napja! Nos, ez a kezdés elég rémes, hiszen ki szeret suliba járni? Nyilván senki, ugyanúgy ahogy én sem. Pláne nem most, amikor új suliba kell mennem, mégpedig a Columbus Gimnáziumba. Hiszen a nyáron múltam 15, végre elballagtam abból az átkozott, siralmas alapiskolából, most pedig az ágyamban fekve azon töprengek, hogy ez a suli is csak egy rohadt épület, ahova sok olyan ember jár, akik csak az idegeimet húzzák. Például a tanárok. Ki nem állhatom őket, állandóan cikiznek, meg csesztetnek azzal, hogy de tanuld már meg az anyagot, meg miért nem írtad le a házit, ne beszélgess az órán! Igazán idegesítőek tudnak lenni néha, vagy szerintetek nem? A volt osztálytársaim szerint, csak azért csinálják, hogy próbára tegyék a türelmünket, hát néha igazán ki tudtak borítani, és akkor jól megmondtam nekik, persze ennek később úgyis én ittam meg a levét. Egy idő után már szinte mindennapos volt a látogatásom az igazgatóiba, a...